A pécsi Irgalmasok (Belvárosi) temploma

A pécsi fõtér ékessége a belvárosi plébánia templom, amelyet a középkori Szent Bertalan templomból alakítottak át dzsámivá a török uralom idején, majd a felszabadulás után a jezsuiták építették át barokk stílusban. A templom kriptája õrzi a pécsi jezsuita vértanúk ereklyéit, akik vérükkel pecsételték meg ezt a helyet.

A pécsi  Irgalmasok (Belvárosi) temploma

 

 

A középkori Pécs, két központtal rendelkezett, az egyik a székesegyház és a püspöki palota környéke, a másik a Fõ (ma Széchenyi) tér volt. Ez utóbbi helyen épült fel a városi plébánia templom, amelyet a városrész lakosságát alkotó francia és vallon telepesek hatására Szent Bertalanról neveztek el. A templom 1299-ben, amikor Mizse nádor bosszúból felgyújtatta a várost, súlyosan megrongálódott és csak 1335-re épült teljesen újjá. 1543. július 22-én Szulejmán szultán csapatai elfoglalták a várost. A szultán rendeletére ideiglenesen muszlim mecsetté alakították át, majd Gázi Kászim pasa leromboltatta a templomot és a köveibõl dzsámit emeltetett. A dzsámival kapcsolatban egy legenda él a helyiek körében, miszerint egy magyar rabszolga kincset talált és ebbõl épült a templom és a rabszolga a kincsért visszakapta a szabadságát.

 

A várost 1686. október 14-én szabadították fel Badeni Lajos csapatai, aki a jezsuitáknak adta a törököktõl elvett épületet. Kék Ignác atya vezetésével kitakarították a templomot, és hálaadó szentmisét mutattak be a felszabadulás örömére. Egyébként a jezsuiták a hódoltsági idõben is a városban tartózkodhattak, egy rendházat tartottak fent és pasztorálták a megmaradt katolikus híveket. A templomot késõbb külföldi és hazai adományokból restaurálták, az elsõ plébános Kakucsy György atya lett. A templom jezsuita jellegét erõsítették, hogy Loyolai Szent Ignác és Xavéri Szent Ferenc tiszteletére oltárt emeltek, a bejárat mellett, pedig két kápolnát építettek. 1703-ban készült el Szent Appolónia képe, amely Maretti alkotása.

 

Pécs város nemzetiségi összetétele megváltozott török hódoltság idején, a tekintélyes számú magyar lakosság mellé délszlávok, elsõsorban horvátok és szerbek költöztek be, majd a felszabadulás után is folytatódott a bevándorlásuk, a németek száma is megnövekedett. A bevándorló ortodox, görög-keleti vallású csoportokat nem szívesen engedték be a tisztán katolikus városba, másfelõl Kollonich érsek szorgalmazására mindent megtettek az unió, a katolikusok és a görögkeletiek egyesítése érdekében. A jezsuiták a török idõk alatt is mûködhettek a városban, ugyan is itt volt az egyetlen hódoltsági rendházuk, szívügyüknek tekintették az uniót. Az egyesítés érdekében létrehoztak egy jelentõs uniós mozgalmat, ahol a dél-dunántúli szerbek papjai és világi vezetõik ígéretet tettek az unióra. Az uniós mozgalmat a szerb patriárka nem nézte jó szemmel és miután megtörtént az unió, elsõsorban a pécsi jezsuita házfõnökök -P. Bittevi Mihály SJ és P. Prenntaller János SJ- szívós munkájával, fellázította a szerb népet a katolikusok ellen.

 

Sándor László, a kurucok kapitánya sorra meghódoltatta a dunántúli városokat és Pécs felé közeledett. 1704. január 1.-én hatalmas sarcot vetett ki Pécs lakosságára, de mivel a pécsiek a király pártján maradtak nem fizettek, ekkor hatalmas öldöklés és pusztítást végeztek a városban a kurucok. Háromnapi öldöklés után vette kezdetét a rablás, fõként a németek polgárokat tizedelték meg és a vagyonukat elvitték. A jezsuita rendházat sem kímélték, érzékeny vesztségeket okoztak, a házfõnököt, pedig két hétig vallatták, hogy hova rejtette a gazdag német és horvát polgárok kincseit. Közben híre jött, hogy felmentõ sereg közeledik, ezért a kurucok kivonták a csapataikat a városból. A jezsuiták, a sokat szenvedett várost megakarták kímélni az újabb pusztulástól és Herberstein császári generális segítségét kérték, aki megígérte, hogy német tiszteket küld a városba, hogy az oltalomról tárgyaljanak. Azonban mindenki meglepetésére rácok érkeztek, akik amikor már elég erõsnek érezték magukat és kurucokat nem találtak, elkezdték a város fosztogatni 1704. március 26-án. A jezsuitákra különösen haragudtak az unió miatt, véres bosszút álltak. Mivel P. Bittevi korábban a pestises betegek ápolása közben meghalt és P. Prennteler már más rendházban tartózkodott, három jezsuita pátert: PP. Borhi Györgyöt (1672-1704), Jacabovich Jakabot (1671-1704), Moro Istvánt (1671-1704) és a skolasztikus M. Borovecz Mihályt, a rácok golyós puskáikkal szitává lõtték, szablyáikkal teljesen szétszabdalták. A jezsuita rendházban tartózkodó Smiljanovich Lukács világi papot szintén meggyilkolták. A kegyetlenkedések végére értek a jezsuita rendházba Kollaneck és Pflug császári kapitányok, de már késõ volt nem tehettek semmit. A jezsuita P. Wagner csak azért menekült meg, mert beteghez hívták, P. Coller pedig, aki a városba jövõ katonaságot indult üdvözölni lóháton menekült el. A rendház mintegy 10 ezer forint anyagi kárt szenvedett el, a rendházból ellopott értékek egy részét késõbb a péterváradi jezsuiták segítségével sikerült visszaszerezni. A további vérengzést úgy sikerült elhárítani, hogy a császári gyóntatók kérésére német lovasokat és gyalogosokat küldtek a város védelmére.

 

A mártírokat a pécsi templom délkeleti részén, a kórusfeljáró közelében lévõ sírüregben temették el. Ma fehér márványtábla hirdeti vértanúságuk emlékét.

 

Az új fõoltár 1712-re készült el, a kupola héjazatát 1754-ben újították meg, majd a belsejét teljesen barokk stílusban átalakították. Az 1773. évi határozat értelmében megszüntették a jezsuita rendet, ekkor a templom a város kegyurasága alá került, majd I. Ferenc király, 1813-ban a cisztercieknek adta a templomot, a jezsuiták egykori rendházával és gimnáziumával együtt.  A város anyagi segítségével a tornyokat megmagasították, új harangot szereltek fel, átalakították a homlokzatot és elhelyezték a magyar szentek, Szent István és Szent László szobrait.

 

A templom tatarozására a XIX. század végén és a XX. század elején került sor, amely során Kálán Ede romantikus stílusú oltárt épített, Graits Endre kifestette a falakat és Ligeti Miklós üvegkompozícióit helyezték el az ablakokra. 1933-ban kibõvítették a templomot Szõnyi Ottó tervei alapján, ekkor bontották le a jezsuiták által épített nyitott elõcsarnokot és szentélyt, eltávolították a rokokó fõoltárt, a Gonzága Szent Alajos-kápolna oltárát, a szószéket, a gyóntatószéket és a szentélykorlátot. A fõoltár ma a pécsi Líceum templomban látható. Az új, átalakított templomot, 1940. szeptember 8-án Virág Ferenc pécsi püspök szentelte fel, az új szentély és az alatta lévõ kripta átadásával együtt.

 

Késõbb 1938-1942-i és 1960-1965-i átalakítások során nyerte el a templom a mai belsõ formáját, amelynek dísze a Gebauer Ernõ által festett freskósorozat. Az országát a Szûz Mária oltalmába felajánló Szent István király és a nándorfehérvári diadalt arató Kapisztrán Szent János és Hunyadi János alakjai tûnnek fel a freskókon. Az oltárkép Gyertyaszentelõ Boldogasszonyt ábrázolja, az orgona a helyi Angster gyárban készült. A templomhoz kelet felõl a Szent Mór kápolna, nyugatról a sekrestye kapcsolódik. A sekrestye üvegfestményeit Árkayné Sztehlo Lili tervezte. Utoljára a török alóli felszabadulás 200. évfordulóján a templom kolombáriuma készült el.

 

A templomot törökös formájába 1959-1960-ban állították vissza, elsõsorban idegenforgalmi meggondolásokból, de belül továbbra is megmaradt katolikus templomnak. Egyébként a négyzetes alakú dzsámi 28 méter magas kupolájának az átmérõje 17 méter. Korábban a kupola nyolcszögû dobon feküdt, eredetileg a templom három kupolás volt, a bejárat mellett jobbról és balról is volt kisebb kupolája. Az ablakok, pedig szamárhátívesek és kõrácsosak. A dzsámi mellett a török idõben minaret állt, aminek a felsõrészét 1753-ban, az alsó részét, pedig 1766-ban lebontották és csak a töve maradt meg. A jelenlegi fõbejárat oldalán, a belsõ falban, a Mekka felé mutató mihrab fülke látható.

 

A templom mellett 2004-ben épült meg a Szent Bertalan harangtorony.

 

Bikfalvi Géza

 

 

 

 

A Belvárosi plébániatemplom válogatott bibliográfiája

 

Zombory Gusztáv: A pécsi parohiális egyház. Vasárnapi Újság 12 (1865) 33, 408-409

Aidinger János: A kupola-gomb tartalma. Pécsi Figyelõ 5 (1877) 29, 1

Mendlik Ágoston: A pécsi belvárosi templom. Pécsi Figyelõ 5 (1877) 49, 1

A pécsi belvárosi templom története. Pécs, 1906

Szõnyi Ottó: A Pécs-belvárosi templom kriptája. Dunántúl 1925. március 25. 4

Cserkuti Adolf: A belvárosi templom kriptája. Dunántúl 1925. március 28. 2

Szõnyi Ottó: Pécs mûemlékei. Magyar Mûvészet (1929) 546

Gosztonyi Gyula: A török eredetû pécsi belvárosi templom mûemléki helyreállítása. MMÉK Építészt (1941) 85-86

Gosztonyi Gyula: A várostemplom építéstörténete. Pécs, [1944]

Dercsényi Balázs- Pogány Frigyes: Pécs. Bp., 1956. 35-36, 224-226

Genthon István: Belvárosi plébániatemplom. Magyarország mûvészeti emlékei I. Bp., 1959. 264

Genthon István: Belvárosi plébániatemplom. Magyarország mûvészeti emlékei. Bp., 1974. 231, 417

Fügedi Erik: Koldulóbarátok, polgárok, nemesek. Bp., 1981. 38-39,

Molnár József: Gházi Kaszim pasa dzsámija Pécsett. Mûemlékvédelem (1983) 22-28

Gerõ Gyõzõ: Gázi Kászim pasa dzsámi. Pécs, é.n.

Benda Kálmán- Tóth István György: 'A jezsuiták mecsetje'. Buksz 6 (1994) 1, 20-25

Levárdy Ferenc: Pécs. Belvárosi Plébániatemplom. Bp., 1988

Homa János: A turbános templom harangja. Keresztény Élet 11 (2003) 33, 5

Vargha Dezsõ: A Belvárosi templom, a 'városok temploma'. Pécsi Panoráma 1 (2004) 2, 20-22

Sudár Balázs: Ki volt Jakováli Hasszán pasa? Pécsi Szemle 9 (2006) 1, 27-34