Fiatal Vallás- és Értékszociológusok Köre (FIVÉSZ)

Nyomtatóbarát változatSend by email

 

A Fiatal Vallás- és Értékszociológusok Köre 1999-ben alakult azzal a céllal, hogy az egyetemi tanulmányok mellett gyakorlóterepet (előadási és kutatási lehetőséget) biztosítson a jövő keresztény értelmisége számára. Tagjai jelenlegi és egykori szociológus hallgatók, akik a havi összejöveteleken, valamint a periodikusan szervezett konferenciákon vallás- és értékszociológiai, illetve az ifjúsággal és a kisebbségekkel (főleg a határon túli magyarokkal, illetve a hazai cigánysággal) foglalkozó előadásokat tartanak, és e témakörökben rendszeresen publikálnak is.