Online zsolozsma

Nyomtatóbarát változatSend by email

Egy régen kezdett munkám történetéről szeretnék nektek mesélni, ami az elmúlt hónapokban egyre több emberhez juthatott el. Ez az online zsolozsma generátor. Vagyis egy honlap, ahol lapozgatás nélkül elérhető az összes imaóra. http://breviar.sk/hu

Még esztergomi szeminarista éveimben kezdtem foglalkozni a számítógépes zsolozsmával. Olyan szép és logikus a zsolozsma felépítése, hogy nem lehet nehéz – gondoltam – számítógépre vinni. Így pedig mindenki elérné (nem kapható a négy kötetes zsolozsma) és nem kellene a lapozgatással sem bajlódni (sokakat elijeszt az állandó küzdelem). Akkor még nem gondoltam arra, hogy egy jobb mobiltelefonon magunkkal lehet vinni mind a négy kötetet, így könnyítve meg sok pap és világi hívő imádságos életét.

Bütykölgettem egy kicsit, amikor kiderült, hogy Harmai Gábor – akkori esztergomi prefektus – már régebb óta foglalkozik az üggyel. Mityók János atya pedig az egész zsolozsmát excel táblázatokba rendezte. Ez az alap rengeteget segített mind technikailag, mind a lelkesítés terén.

2009-ben, már újra itthon, komolyabban belevetettem magamat a munkába. Az MKPK Magyar Liturgikus Egyházzenei Intézetének titkárjának, Verebényi Istvánnak az ajánlásával körülnéztem a „piacon”. Fordítani mindig egyszerűbb, mint egy egészen új művet alkotni.  

Bár talán az olasz iBreviary (ibreviary.com) a legszebb és legtöbb nyelven tudó (olasz, latin, német, angol, francia, spanyol, román) online zsolozsma, de sokkal könnyebb és gyorsabb volt a kapcsolatfelvétel a szlovák (és cseh) breviar.sk-val. Juraj Vidéky, bár nem tud magyarul, megörült a lehetőségnek és pár nap alatt elkészült a magyar felület.

Később csatlakozott a fordításhoz Blaho Julianna is, így készült a magyar online zsolozsma. Amikor visszatértem a noviciátusból örömmel láttam, hogy míg én oda voltam, addig ők naprakésszé tették a programot. Még sok-sok emléknap saját része hiányzik, talán még a nagyböjt sincs kész, de reméljük, hogy mire oda jutunk, addigra befejezzük a munkát.

Apró csepp a tengerben, de már ma is naponta több mint százan nézik meg az oldalt. Remélem így is segíthetünk mind az egyházmegyés papságnak, mind minden világi hívőnek. Használjátok ti is egészséggel!

A zsolozsma címe egyelőre: http://breviar.sk/hu. November eleje óta pedig letölthető androidos okostelefonokra is az android marketből: http://goo.gl/8xdyQ (Használata már nem kíván internet hozzáférést, ellenben időről időre le kell tölteni a friss változatot.)

Itt tartunk most. De az igazi álmom ennél sokkal több. Az igazi álmom, egy hallgatható magyar zsolozsma is. Amit letölthető egy hétre előre és így segít az igazi énekelt zsolozsma áhítatában Isten felé. (Angolul már létezik ilyen: http://divineoffice.org Ami némi pénz ellenében telepíthető iPhonra és Androidra is.)

Ez még csak álom, de hátha egyszer így lehetne…


Elek László SJ