Atyátok Lelke szól majd belőletek

Nyomtatóbarát változatSend by email

2011. DECEMBER 26. KARÁCSONY NYOLCADA – SZENT ISTVÁN ELSŐ VÉRTANÚ – „B” ÉV
Mt 10,17-22

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Legyetek óvatosak az emberekkel szemben, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban pedig megostoroznak benneteket. Miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. Amikor átadnak benneteket a bíróságnak, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok. Abban az órában megadatik majd nektek, hogy hogyan beszéljetek. Hiszen nem ti fogtok beszélni, hanem Atyátok Lelke szól majd belőletek.  Halálra adja akkor a testvér a testvérét, az apa a gyermekét, a gyermekek pedig szüleik ellen támadnak, hogy vesztüket okozzák. Miattam mindenki gyűlölni fog titeket. De aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül.
 

Atyátok Lelke szól majd belőletek. Miért épp az üldöztetés óráira tartogatja az Úr az ékesszólás adományát? Nem inkább sátoros ünnepeinken lenne rá szükség, hogy valóban ünnepeljenek a lelkek, és ne fásultan hallgassák a sok banalitást, mely ilyenkor eszünkbe jut? Vagy ne inkább a szürkének mondott hétköznapokon sietne segítségünkre, mert bár az egyház zöldben ünnepel, sehogy sem sikerül derűlátó, jövőbe mutató gondolatokat produkálnunk: csak kesergünk, panaszkodunk, és újra kesergünk?

De kérdezhetünk így is: tényleg annyira szereti Isten üldözőinket, hogy maga tesz tanúságot a bírák előtt? Az Atya Lelke maga szólítja meg őket! Mivel érdemelték ki ezt a kitüntetést? Szent Pál maga tapasztalta meg, hogy az Atya üldözői közül is képes magának lelkes híveket toborozni, nem is akár milyet! Mi többnyire a damaszkuszi úton keressük ennek a csodának kezdetét. Pidig, ha belegondolunk, a magot Szent István vértanú ültette el Saul, a leendő Pál szívében, amikor érte is imádkozott: „Uram, ne ródd fel nekik bűnül!”  Üldözőinkért és ellenfeleinkért  imádkozni remek beruházás!

Kiss Ulrich SJ



Ha rendszeresen akarod kapni a vasárnapi gondolatokat, vagy szeretnéd barátaidnak ajánlani, akkor szívesen küldjük a jövőben elektronikus úton, e-mailben. Elég egy üres üzenetet küldeni a következő címre: kissulrich-homilia-subscribe [at] yahoogroups [dot] com

Korábbi homíliák

magyarul: http://www.parbeszed.com/main.php?folderID=946,

németül: http://www.parbeszed.com/main.php?folderID=971

Ha nem óhajtod többé, hogy házhoz küldjük az anyagot, elektronikusan lejelentkezhetsz, ahogy bejelentkeztél: kissulrich-homilia-unsubscribe [at] yahoogroups [dot] com címre küldött levéllel. Ha meg szeretnéd indokolni, amiért hálás lennék, kérem, írj egyidejűleg pár sort nekem: kiss [dot] ulrich [at] jezsuita [dot] hu