Őket is mindjárt meghívta.

Nyomtatóbarát változatSend by email

2012. január 22. Évközi 3.vasárnap – B év, Mk 1,14-20

Miután Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az Isten evangéliumát. Betelt az idő, közel van az Isten országa! Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban! Amikor a Galileai-tó partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András, akik halászok voltak, éppen hálót vetnek a tengerbe. Jézus megszólította őket: Jöjjetek velem, és én emberek halászává teszlek titeket. Azok rögtön otthagyták a hálóikat és nyomába szegődtek. Mikor kissé továbbment, meglátta Jakabot, Zebedeus fiát, és testvérét, Jánost, amint a hálókat javították a bárkában. Őket is mindjárt meghívta. Erre otthagyták apjukat, Zebedeust a napszámosokkal együtt, és követték őt.

 
Őket is mindjárt meghívta. – mondhatnánk, Jézusnak aznap jó napja volt. Micsoda remek fogás!

A négy legfontosabb apostolt, egy csapásra nyerte meg az ügynek! A vezetői szemináriumokon, melyeket Management by Jesus néven tartok vállalkozóknak és vállalati vezetőknek, az eseményt paradigmaként szoktam bemutatni. Jézus a dolgozó embert hívja meg, miután megfigyeli őt munka közben. Valami volt munkastílusukban, ami a Mestert meggyőzte alkalmasságukról. Mert dolgozni hívta őket, és ezt a leendő küldetés eléggé szokatlan megjelölésével is jelezte: én emberek halászává teszlek titeket. Az új munkakör ilyen értelemben egyszerre megszokott és teljesen új. A halász ott veti ki hálóját, ahol legsűrűbben nyüzsögnek a halak, nem látja őket egyenként, a válogatás utána történik. A merítés csupán az első fázis, még nem dől ki, mi kerül majd az asztalra!

Hasonlóképpen az örömhír hirdetője is ott hirdesse az igét, ahol a legtöbb esélye van, hogy meghallgattassák.  Így a négy kulcsapostol meghívásának története bámulatos tömörséggel nem csak a hirdetők kiválasztásának módját mutatja be, hanem egyetlen mondatban, egyetlen gesztusban a munkakörleírást is megadja. Aki ilyen hívást kap, józanul nem tehet mást, mint hogy kövesse ezt a hívást.

Kiss Ulrich SJ


www.ulrichblog.hu