Önkénteseket keresünk!

Nyomtatóbarát változatSend by email

Kedves Barátunk! Nagy öröm számomra, hogy a Horánszky utcai jezsuita központ felújítása lezárult, és majd 30 csoport, műhely, intézet használatba vehette a Párbeszéd Háza tereit. Mindezt eddig is csak barátaink, segítőink támogatásával tehettük meg: hálás köszönet érte!

Kibővült apostoli feladatainkban pedig most még inkább keresünk segítőket, önkénteseket, alkalmi vagy folyamatos, kisebb vagy nagyobb szolgálatokra, többek között az alábbi területeken:
 
  • Kiállítások felügyelete: a Kápolnában önkéntesek „őriznék a kiállításokat” ezzel lehetővé téve, hogy nyitott ajtók fogadják a látogatókat.
  • PH programok alkalmával a portánál a vendégek személyes fogadása, eligazítása.
  • Belvárosi Misszió szervezésében és a helyi programok lebonyolításában részvétel.
  • Könyvtár-rendezés: A „Szigeten” lévő intézmények több könyvtárát kívánjuk elérhetővé tenni, ehhez egy interneten elérhető katalógusba bevinni a könyvállományt. Ehhez könyvet szerető és informatikához valamelyest értő segítőket keresünk.
  • Irodai segítés, mint adatrögzítés, lefűzés, dokumentumok kezelése. Kampányok kivitelezésében borítékolás, hajtogatás.
  • Írói vénával megáldottak Párbeszéd Háza eseményekről beszámolókat készíthetnek, amik különböző jezsuita fórumokon kerülnek közönség elé (honlap, PH-Hírlevél stb).
  • A Szív folyóirat terjesztésében közreműködés. Hirdetések kirakása intézményekben (plébániákon, templomokban).
 
Ide kattintva megtekintheti a teljes listát, s kitöltheti a kérdőívet, amivel egyben jelentkezik az önkéntes programra.
 
… és természetesen bármi más, amiben úgy érzi, a Rend és alapítványa munkájában szívesen részt tudna vállalni. A mi listánk is hosszabb ennél. Mindenki talál magához illő kommunikációs, szellemi, irodai, könnyű fizikai, fizikai, de akár egyszeri, alkalmankénti vagy rendszeres feladatokat is.
 
Van szabad ideje, amikor tevékenyen részt tudna vállalni a Jezsuita Rend apostoli szolgálatában? Ha igen, kérem, jelentkezzen Naszádos Márk munkatársamnál (friendraiser, 30/9462404, naszados [dot] mark [at] jezsuita [dot] hu), aki útbaigazítással szolgál.
 
Remélem, hogy a közös szolgálat öröme mellett programjainkon lesz alkalmam személyesen is megköszönni minden segítségét!
 
Budapest, 2012. február 7.
 
P. Forrai Tamás SJ
provinciális