Önkéntesség röviden - jezsuita szemmel
Jezsuita Önkéntes Programok – építsük együtt saját közösségünket!
Mit is kezdünk el újra? Meghívjuk Barátainkat, hogy lelki és szellemi programokhoz kapcsolódva, közösség iránti elköteleződéssel önként felajánlott fizikai, szellemi, vagy anyagi képességeikhez mérten csatlakozzanak munkáinkhoz a feladatok megvalósításáért, céljaink eléréséért. A jezsuita küldetés fő erőforrásai a belső közösségi élet elmélyítése mellett a külső „ignáci család” hálózatának megerősítése.
Ahogyan azt sokan jól tudják, a jezsuita hagyományban soha nem volt „harmadrend”. De helyette sokan vannak a különböző művekhez kötődő helyi lelkiségi közösségek – plébániákon, vagy iskolák öregdiákjai –, a lelkigyakorlatok szellemétől megérintett Barátaink, vagy épp a Párbeszéd Háza programjaiban egymásra találó baráti csoportok.
Társadalmi szerepvállalásaink, szolgálataink mentén szeretnénk megszólítani azokat, akik megismerték és megszerették a szent ignáci lelkiséget: kérjük és kínáljuk a lehetőséget arra, hogy kapcsolódjanak be még jobban az ignáci családba azáltal, hogy közös küldetésünket figyelemmel, felajánlott idővel, szakértelemmel, kapcsolatokkal, vagy anyagiakkal segítik.
Mindenkinek vannak erősségei, amiknek értéke egyedi és kamatoztatható. Ez nem kérdés, csak fel kell ismernünk önmagunkban. Közösségünk ezek által erősíthető éppen úgy, ahogyan testünket a szerveink egy egységként alkotják.
Kérjük, legyenek céljaink és feladataink közösek!

