2010. szeptember 10., péntek - Nikolett, Hunor napja
Kezdőlap

 






examen

 




 


Barátainknak


 
A Barátainknak című időszaki kiadvány a magyar jezsuiták életét és mindennapi munkálkodását tárja mindazon barátaik elé, akik valamilyen módon részt vesznek ebben az életben, s ezen "művek" létrehozásában.
 
A Barátainknak egyes számai itt olvashatók.
 
 
 
Projektjeink
 
Kezdettől fogva nagy hangsúlyt fektettünk az oktatásra-nevelésre. Nevelő munkánk több mint oktatás és képzés: segítjük a fiatalokat értékrendjük kialakításában. Nemcsak a középiskolai és egyetemi képzésben igyekszünk jelen lenni: szakkollégiumunk is van (Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium), tanártovábbképzéseket is szervezünk (Faludi Ferenc Akadémia).
 
Több intézményünkben (Életrendezés Háza, Manréza) rendszeresen vezetünk életrendezés típusú és más lelkigyakorlatokat. Ezek elsősorban a fiatalokat segítik, hogy megtalálják hivatásukat, életcéljukat, és azt is, milyen út vezet oda. De éppúgy szüksége van az idősebb korosztálynak is arra, hogy időről időre átgondolja és rendezze életét.
 
Igyekszünk jelen lenni a médiában. Rádió- és televízióműsorokat készítünk, folyóiratokat adunk ki (A Szív, Távlatok), és hangsúlyt fektetünk arra is, hogy jelen legyünk az interneten. A fiatalokat is oktatjuk a média helyes használatára.
 
Mindezek mellett természetesen nem hanyagoljuk el lelkipásztori munkánk sem. Plébániáinkon nemcsak a liturgikus szolgálat ellátására, a szentségek kiszolgáltatására és a hitoktatásra fordítunk energiát, hanem a közösség életének szervezésére is.
 
Kedves Barátunk! Meghívjuk, hogy adományával részese legyen munkánknak. Bemutatunk Önnek röviden néhány olyan projektet, amelyhez nagy szükségünk lenne a támogatására. Reméljük, lesz köztük olyan, amely elnyeri a bizalmát!
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
cikk küldése emailen

Nyomtatóbarát verzió
 

     

     




    Előző hónap
      2010. AUGUSZTUS  
    H K S C P S V
    26 27 28 29 30 31 01
    02 03 04 05 06 07 08
    09 10 11 12 13 14 15
    16 17 18 19 20 21 22
    23 24 25 26 27 28 29
    30 31 01 02 03 04 05
    Következő hónap

    Szülők fóruma
    Jézus Szíve templom
    2010. 09. 12. 10:00
    Cigánypasztorációs Műhely
    Párbeszéd Háza
    2010. 09. 15. 18:00
    6.45 Faludi Filmklub
    Uránia Nemzeti Filmszínház
    2010. 09. 15. 18:45



    LELKIGYAKORLATOK:

    PÜSPÖKSZENTLÁSZLÓDOBOGÓKŐKOLOZSVÁR



     



    Hírlevél
    Általános Hírlevél
    Küldés