| Ifjúság háza |
|
|
 Nagyjából 20 fős, fiatalokból álló nemzetközi csoport vesz majd részt a Párbeszéd Háza és a Mária utcai jezsuita templom missziójában, akiknek a fele magyar, a másik fele a visegrádi országból jön. Délelőtt és koradélután lelkigyakorlatos programot végeznek, délután bekapcsolódnak a városmisszióba, a Mikszáth Kálmán tér vonzáskörzetében - evangelizáció, beszélgetések, felolvasások- és ismeretterjesztés (szentekről, ifjúsági mozgalmakról, az egyház legújabb kori nagy alakjairól), liturgiai és zenei szolgálat, fizikai munka. A csoport vezetői: Horváth Árpád SJ, Mustó éter SJ. Koordinátorok: Sulyokovszky Hajnalka és Hojdák Gergely. A csoportban beszélt nyelvek: magyar, angol/német, szláv nyelvek.
|
|
| Ifjúság háza |
|
|
 A magis 2008-as nemzetközi programjai megjelentek a napokban: a hivatalos oldal.
|
|
| Ifjúság háza |
|
|
 Minden 2005-ben kezdődött, Németországban, a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó (World Youth Day/ Weltjugendtag) előtti héten. A jezsuiták kitalálták, hogy a gigantikus, metropolisz-ízű, utcai karneválra emlékeztető Nagytalálkozó előtt lehetővé teszik a csendes, alapos lelki elmélyülést emberarcú, kisebb csoportok keretében. A résztvevők, az első magiszosok (mintegy 2500-an) a világ különböző országaiból, katolikus ifjúsági közösségekből verbuválódtak, és egy szentignáci lelkiségi programot csináltak végig, örömmel és reménnyel a szívükben.
|
|
| Ifjúság háza |
|
|
 Egy nagyszerű, főleg fiataloknak szóló vallásos programot, a magis-t szeretném bemutatni Neked, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy jövőre Te is csatlakozz mozgalmunkhoz. Annál is inkább, mert 2007-ben a magis éppen Magyarországon kerül megrendezésre.
|
|
| Ifjúság háza |
|
|
 A 'magis kifejezetten jezsuiták által szervezett (tehát szentignáci szellemiségű), fiataloknak szóló lelkigyakorlat, amolyan "modern" fajta. Szent Ignác lelkisége a szemlélődés (kontempláció) és cselekvés (akció) egységére épül. Ezért a 'magis is ilyen "kétdimenziós" programokat kínál a lelkes érdeklődőknek, amit úgynevezett experiment csoportok formájában szervez meg (to experiment God: megtapasztalni Istent az életünkben).
|
|
|
|
|
Itt találod a magis bemutatását. Ez az oldal elsőrsorban a 2006-os Kölni Világifjúsági találkozó hatására született. Megtalálod itt a magis imát magyarul és németül, megtekintheted a magis hivatalos, nemzetközi honlapját és az élménybeszámolókkal - írás és hanganyag formájában - idevarázsolhatod a magis hangulatát.
|
|