De hát miféle útról beszél a Mester? Galileába hazatalál még egy gyermek is, Názáretben az emberek ismerik az ács házát. S ha pedig itt egy egészen másféle házról van szó, ahová egy másik világból jött, az is rejtve marad, hiszen a "Magasságbeli árnyéka" borította azt az érkezést és az egyetlen tanú, Mária is hallgat róla. Talán a Keresztelő szólhatna, mert ő "készítette elő az Úr útját", de az Előfutár már nincs köztünk, elhallgattatták.
Épp ezért ilyenkor becsületes dolog kérdezni. Igaz, a kérdést feltevő Tamás ezzel felfedi tudatlanságát, de a többes számot - "azt sem tudjuk hová mégy?" - senki sem cáfolja az apostoltársak közül. Hallgatásuk beleegyezés. Ezt a kérdést fel kellett tennie valakinek. A "tapogatózó" Tamás mindig is őszinte, és most erre érkezik Jézus hatalmas önfeltárása:
"ÉN VAGYOK AZ ÚT, IGAZSÁG ÉS AZ ÉLET."
Az atyai házból az ÚT elindult és út-ra kelt: Jézus, az Atya egyszülött fia eljött hozzánk, hogy - Zakariás szavaival "lépteinket a béke útjára igazítsa". Így is lehet nézni őt, mint az utak ismerőjét, aki gyengéden leemeli a lábunkat az útvesztőkről - de ha kell erőnek-erejével teszi ezt, mint Saul esetében, csakhogy az "Egyenes-utcába" kerüljünk.
Gyermekkorában őt is megtanították járni, megmutatták neki Názáret utcáit, Galilea falvait, városait. Az alázatos szívű pedig hagyja, hogy oktassák az útra, hagyja, hogy gondolják róla: eltévesztette az utat, elveszettnek tekintsék, pedig már gyerekkorában, tizenkét-évesen is tökéletesen tudja a "hazavivő" utat és ismeri az atyai házat. Élete utolsó három esztendejében fáradhatatlanul járja a föld hátának zegzugos útjait, melyek elvisznek innét oda, majd visszahoznak. Az igazi kérdés így hangzik: ki tud az út végére járni? Mert hiszen minden út - utolsó értelemben - arra való, hogy hazavigyen. Hogy otthonra lelj. Hogy megérkezz. Végre, egyszer- s mindenkorra! Ennek a reményében esik jól megállni, elidőzni, nézelődni. Az életed az úton valósul meg, útközben.
Legkésőbb utad végén. Ez az igazság! Okosan ír Márai Sándor Füves könyvé-ben arról, hogy "mindig útközben élsz: Azt hiszed, házat építettél, s pályád büszke ormairól elégedetten szemlélheted a világot? Nem tudod, hogy örökké vándor maradsz, s minden, amit csinálsz, az úton haladó vándor mozdulata? Örökké városok, célok, életkorok és változások között haladsz, s ha megpihensz, nem pihensz biztosabban, sem tartósabban, mint a vándor, aki megtöttyed az útszéli almafa árnyékában egy félórára útközben. Tudjad ezt, mikor terveket szövögetsz. Nem helyzetekben élsz, hanem útközben."
Jézus, az Út, vándorként él közöttünk. Mondja, "a madaraknak fészkük, a rókáknak odúja van, de az emberfiának nincs hová lehajtania fejét." Nem annyira szegénységére utal, hogy neki még háza sincs, hanem állapotára céloz: városok, falvak, házak, emberek között kifeszülő utakon jár, mígnem maga lesz az a kötelék, az összekötő kapocs. Az sem véletlen - bár fájdalmas így hallani - hogy az emmauszi tanítványok jött-ment-nek, jövevény-nek, vándornak nézik. Nem tévednek ebben, csak azt nem ismerik még, hogy maga az ÚT áll előttük, a Kereszt-út és a Feltámadás-útja, akit nem lehet maradandóan letelepíteni, mert miután a lemenő nap sugarai mellett megtöri a kenyeret - tovább áll. Továbbmegy, járja a maga útját. Mindenkinél kopogtat, mert Atyja házában mindenkinek helyet készített. Oda vár most mimdnyájunkat.
Akik szívükkel felfogják e csodálatos szavak értelmét - "Én vagyok az út, igazság és az élet" - azok eligazodnak az élet dolgaiban, utat találnak egymáshoz és végül Istenhez.
Weöres Sándor találkozott egyszer egy ilyen emberrel, s leírja a találkozást "A teljesség felé" című könyvében: "Vonaton utaztam, harmadosztályon. Felszállt egy apáca, rengeteg csomaggal: holmit vitt egy új gyermek-menhely berendezésére. "Szemre nem volt rajt semmi figyelemreméltó, de lénye tündökölt: őt már nem érintette a földi élet, ami nem gátolta abban, hogy jobban tevékenykedjék benne, mint akik az élettől százfélét akarnak. Megszólítottam: Megvan-e minden csomagja? Elgondolkozott és számolni kezdett: "Egy, kettő, három... nyolc, kilenc", aztán sajátmagára mutatott: "tíz". Őneki már csak poggyász volt a saját teste is. Ez az együgyű, tehetetlen, szórakozott kis szolgáló nagyobb hatalom, mint a föld minden fegyvere együttvéve."
Végül pedig hadd idézzem Pál híres szeretet-himnuszának ajánló sorait:
"Törekedjetek értékesebb adományokra, ezért
egy mindennél magasztosabb utat mutatok nektek"
Ez az Út a Szeretet. Ez az Út Jézus. Ez az Út biztosan elvisz az atyai házba... hogy mindörökre otthon legyünk benne.
