Mit csinált e tíz nap alatt a pásztor nélkül maradt nyáj?
"Egy szívvel-lélekkel, állhatatosan imádkoztak" - ezt mondja róluk az Írás és még annyit, hogy egy napon Péter szólásra emelkedett és a zsoltár szavaira hivatkozva - vagyis hogy "tisztségét kapja meg más" - javaslatot tett Péter elárvult helyének betöltésére. Megejtették a sorsolást és Mátyást "a többi tizenegy közé sorolták".
Aztán tovább imádkoztak és vártak. Lelküket szorongással tölthette el a küldetés parancsa "Menjetek a föld végső határáig!" és a "Maradjatok a városban!" felszólítás közötti feszültség és ellentmondás.
Már mennének, de még maradniuk kell! Egy eléggé homályos ígéret miatt, hogy erőt kapnak, onnan felülről.
A tíz nap tétlensége egyre nagyobb erővel győzi meg őket a Jézussal együtt töltött utolsó nap során felvetett kérdés lehetetlenségéről, amikor "az egybegyűltek megkérdezték tőle: Uram, tehát mostanában állítod helyre Izrael országát?"
Jézus válasza és az eseménytelenül múló idő azonban jelzi, hogy amit szívük mélyén titokban olyan makacsul reméltek, semmiképpen nem fog megtörténni "mostanában". Egyáltalán ez a kérdés - "nem rájuk tartozik". Világosan, félre-érthetetlenül megkapták a választ, mintegy búcsúzóul, végső eligazitásul: hogy nem erről van szó. Mert nincs szó semmiféle "helyreállításról", restaurációról. őrájuk valami egészen más tartozik, az hogy "tanúságot tegyenek róla", Jézusról. Jeruzsálemben és azon kívül, "egészen a föld végső határáig".
A Pünkösd előtti várakozásnak egy eléggé meg nem becsült vonása ez. A visszapillantás kísértéséé, az előretekintés helyett. Egykor volt országot, hajdani várost kutat a visszafordulás és a jelenbe akarja plántálni. Olyan kísértés ez, mint Lóté - és aki nem tud ennek ellenállni, az bálványszerűen megmerevedik.
Ez a kísértés ma is él, körbejár és régi idők nagyszerűségével bódít, azt ígéri, hogy rajta!, építsük fel ismét, ami volt, állítsuk helyre, restauráljunk. Megkérdem: kié lesz ez a mű? Istené vajon? Az ő országa épül így a "tegnapi" mintájára.
Nemde már Joél prófétával odaüzente nekünk, "hogy kiárasztja ránk Lelkét és megújítja a föld színét". Tehát újjáteremt és nem helyreállít. Méghozzá ezernyi és millió ötlettel, a mostani körülményekhez szabottan - tapintattal és mégis erővel - úgy építi a mai országát, az övét és így mindenkiét, hogy az tágas legyen, szellős, széltől átjárt, a Szentlélek szelétől.
De ehhez erő kell - onnan felülről. Mert ha az "onnan felülről kapott erőből" épül fel az új ház, az új ország, akkor azon látszik, hogy Isten műve. Pünkösd lesz akkor és nem bábeli zavar, merőben emberi elhatározás nyomán: "építsünk tornyot!".
Gyanítom, hogy a bennünket körülvevő világ - sokszor jó érzékkel - azért nem fogad el bennünket, mert restaurációs, visszaállító törekvéseinket, házainkat, tornyainkat Isten műveként tüntetjük föl. Szegények, elesettek, sérültek között - a Lélek erejében végzett szolgálatot általában megsüvegel a világ, de ha nem, akkor csak az teljesedik be, amit az "Ország-alapító" előre jelzett: "Bántani fognak benneteket - az én nevem miatt". Ha valóban a neve miatt csúfolnak, gúnyolnak, löknek hátra, pellengéreznek ki szóban, képben írásban, hát akkor pontosan ehhez adja a Lelkét. Az apostolok még örvendeztek is ilyen szorultságukban - ezen erő jegyében.
Azon az első Pünkösdön nem a nyelveken szólás a rendkívüli csoda, hanem a mindenki felé mutatott szeretet.
Péter, ez a szinte mindig értetlenkedő halászember Pünkösd nyomán fölfogja és a Rómaiakhoz írt levélben szóvá is teszi: "Isten szeretete kiáradt a szívünkbe - a nekünk adott Szentlélek által"! Tehát az Isten szeretete és nem a mienké. Tehát az Isten műve és nem a mienké. Egyébként pedig hiába is fáradunk a ház építésén, egyébként pedig hiába is szólunk, lett légyen a legszebb szavakkal...
Amit Jézus megígért és megad, az az erő - odaföntről. Nem hatalom, nem megfogható, nem birtokolható. Csak fordítva! Olyan erő, áradva, sodorva zúgó hatalmas erő, mely egyedül méltó arra, hogy teljesen eltöltsön, hogy lefoglaljon, birtokoljon, kisajátítson. Istennek teszi azt, Istenért teszi azt, Országa érdekében - minden föld és minden nyelv számára.
2008. május 11. P. Vértesaljai László SJ
kép:Giotto di Bondone: Pünkösd
(Cappella degli Scrovegni - Padova)