Ez a reklámharsogás az érzelmi élet megtagadásából, elsorvadásából ered. De lám hiába, mert az torz formában, giccsként, érzelmeskedő filmecskékben vissza-visszatérnek.
A Teremtő jól elrejtette az emberszívet a test mélyére. Jézus is befelé fordulva viselte a szívét, érzelmeiről egyenesen soha nem beszélt. Az evangéliumok egyetlen alkalmat idéznek - azt is csak Máténál olvashatjuk - amikor Jézus gyermeki ujjongással Atyjára tekint és magasztalja a kicsinységet és elrejtettséget. Utána a tanítványokhoz fordulva így szól: "Vegyétek magatokra igámat és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű!" Jézus Szíve ünnepe elsősorban erre a két erényre int bennünket: szelídségre és alázatosságra - bent, mélyen a szív rejtettségében.
Szíve gazdagságát mégsem a szája mondja el. Jelen van az mégis minden kis gesztusában, a kenyértörés mozdulatában, betegek, leprások megérintésében és leginkább akkor nyilvánul meg, amikor önkifejeződési lehetőségeitől megfosztva, mozdulatlanra szegzetten a fürkész, kíváncsi világ utat talál a szívéhez. Lándzsával.
Azóta Jézus így - megnyitott szívvel - lett a miénk, mindenkié: latroké, baloldali és jobboldali latroké, századosoké, gyermeküket sirató anyáké...
Jézus szíve - ez a szelíd és alázatos szív, ha egyszer szeretete becsalogat oda - csodát mutat: kis helyen, sokan, sokfélék békében megférünk egymással. Egy egész világ!
2008. június 1. vasárnap |
