|
|
|
A templom mai igazgatója már igencsak népszerű lelkiatya volt Szentendrén és Budapesten, amikor beállt Jézus társai közé. A szegedi noviciátus és a Szent Ignác szakkollégiumi ifjúsági lelkipásztorkodás után Rómába küldték a Vatikáni Rádióhoz, attól fogva a pápa rádiójából hirdette az evangéliumot, és írta színes kis elmélkedéseit olyan témákról, amelyek éppen az "utcán hevertek." 2003-ban a tartományfőnök helyetteseként a Sodrás utcába került, és ő lett A Szív szerkesztőbizottságának elnöke is. A lap sok érdekes sorozatot közölt a tollából, amelyekhez az illusztrációkat is nagyrészt ő fényképezte. 2005-ben vette át Kelényi Tibortól a Jézus Szíve templom igazgatását. Nemcsak a nagy restauráció, hanem az egyre élénkülő közösségi élet motorjaként is építi tovább Isten országát.
|
|
|
|
|
A visszarendeződés első jezsuita templomigazgatójaként írta be magát a történelembe: 1986. május 1-jével nevezték ki a templom élére. A rendszerváltozás még sehol, Lékai főpásztor a kis lépések politikáját folytatja, de 1989-ben azután már hivatalosan is visszakapja a rend ezt a fontos lelkipásztori központot. Tibor atya nevéhez egy óriási rendcsinálás fűződik, több tonna szemét kihordása, hogy a helyén cserkészotthon, kórusszoba, könyvtár, aula, konyha, ebédlő, lift, kazánház, mintegy 400 négyzetméteren hittantermek, közösségi termek létesüljenek, és azokat a termeket rövidesen a templomba járó családok, fiatalok, gyerekek vegyék birtokba. Élhetővé vált a rendház, egyre jobban benépesült a templom, és megkezdődött benne ismét a jezsuita tanuló rendtagok pappá szentelése. A pesti Jézus Szíve templom ma is és még sokáig nagy-nagy hálával tartozik a "rend-kívüli" jezsuitának.
|
|
|
|
|
KÉK találkozó a Horánszky utcában. Klári örömmel meséli, hogy még a tengerentúlon elkezdte végezni a hétköznapok lelkigyakorlatát. Most hazaköltözött, de régi lakóhelyén azzal biztatták, hogy itt Budapesten a legjobb kezekbe téve folytathatja lelkigyakorlatát, ha felkeresi Beöthy Tamás jezsuitát, és tőle kér segítséget, kísérést. Tamás atya a Jézus Szíve templom alagsorának szobáiban kora reggeltől késő estig vezeti a csoportokat. Vezetőket képez, szupervíziót végez. Házas hétvége, Családi hétvége, Ifjúsági hétvége, Cursillo Fölsorolni sem könnyű, hányféle úton-módon segít az embereknek jobban megismerni önmagukat, jobban szeretni övéiket, közelebb jutni Istenhez. Mindenkinek személyre szabottan. A Cursillo lelkivezetését nyolcvanéves korában ugyan átadta, de éppolyan fáradhatatlanul dolgozik legújabban a gyógyító lelkigyakorlatok résztvevőivel. Házaspároknak például ilyen tanácsokkal szolgál: naponta 12- szer öleljétek meg egymást.
|
|
|
|
|
János atya szeptemberben lesz kilencven éves. Ő a templom egyik legfáradhatatlanabb gyóntatója. Nyugalmas jezsuita életét gyorsan kerékbe törte a szétszóratás, bár neki már fölszentelt papként, örökfogadalmas jezsuitaként kellett valahogy kibírni azt a negyven évet, ami azért csak elszaladt valahogy. Fedőfoglalkozások (harangozó stb.) mögé bújva lelkipásztorkodott Szekszárdon, Iváncsán, Ráckeresztúron, Csákváron, és kicsit hosszabb időn át a pannonhalmi papi otthonban is. Klagenfurtból, a Szolgálat mellől jött vissza Makkosmáriára. A hazatérő A Szívet társszerkesztőként segítette. Őt bízták meg a leányfalui Lelkigyakorlatos Ház lelki gondozásával 1993 és 1997 között. A Jézus Szíve templom 2003 óta tanúja hűségének, fiatalokat megszégyenítő kitartásának a lelkek szolgálatában.
|
|
|
|
|
A vasárnapi fél tizenegyes szentmisére hosszú ideje mindig Péter atya vonul ki a sekrestyéből. A templomba járók közül legtöbben az ő prédikációját emlegetik mint valami csodálatos élményt. Sokan nem sajnálják a fáradságot, és igen messziről is éppen erre a misére járnak. Igaz, hogy maga Péter atya sem sajnálja a fáradságot, pedig a járás szemmel láthatóan nehezére eshet már. A magyar rendtartomány jelenleg legnagyobb teológusa is több évtizednyi missziós munka után tért haza Japánból, ahol sokan azóta is siratják. Hazai egyetemek, főiskolák hallgatóinak adja tovább tudása legjavát. Nem tud nemet mondani. Csak akkor tesz ilyet mégis, ha a felkérés időpontja már foglalt a naptárában. Egyszer arra is felkérték, prédikáljon vasárnaponként a Mária utcában. És azóta hallgathatjuk jó értelemben véve "kimerítő" szentbeszédeit. Mármint a témát - leginkább a napi evangéliumot - meríti ki a hallgatóságnak, és nem csoda, ha sokan nem is tudják, miért szeretnek idejárni, de olyan jó hallgatni valakinek a szájából a színtiszta örömhírt.
|
|
|
|
|

1929-ben Kiskunhalason született, 1947. augusztus 14-én lépett Jézus Társaságába. Két viszonylag nyugalmas, bár háború végi noviciátusi éve után külföldre küldték őt is, hogy fölkészülhessen hivatására, mert itthon a kommunisták ez elé súlyos akadályokat gördítettek. Egészen 1989-ig külföldön élt. Belgiumi, illetve spanyolországi tanulmányai után harminc éven át Ecuadorban teljesített szolgálatot. Ő is 1989-ben, a latin-amerikai évtizedek után tért haza. Kalocsai, miskolci, hódmezővásárhelyi lelkipásztorkodás után 2003-tól a pesti Jézus Szíve templomba járók kedves Gábor atyája lett. Latin-Amerikához köthető minkét nagy szívügye: a mára nemcsak Dél- és Észak-Amerikában, hanem már Európában is terjedő nemzetközi Szeretetláng Mozgalom (www.szeretetlang.hu) egyik magyarországi szervezője, és a Keresztény Édesanyák Szent Mónika közössége is őt tekinti lelki vezetőjének.
|
|
|
|
|
A nyírbátori származású Sanyi bácsi 12 gyermekes családba született. Gyorsan beletanult a család gazdálkodási munkáiba, hogy a háború miatt egyedül maradt édesanyját segítse. Munkaidő napkeltétől napnyugtáig. Tizenhét volt, amikor beállt jezsuitának, s a jelöltidő és noviciátus után kertész lett a zugligeti Manréza kertjében. Kalocsára, majd Szegedre került, s mire ott valóságos bolgárkertészetet varázsolt, jöttek értük "a kommunista urak." A Mária utca egy darabig "még létezett", Sándor testvért onnan is ki kellett ebrudalni, amikor a kommunista urak arra is lecsaptak. Még okirat hamisításra is "vetemedett", hogy álnéven dolgozhasson, és végigcsinálta mindazt, ami a szétszóratásban élő szerzetesekre az ötvenes években várt. Jogosítványt szerzett, autóbuszokat vezetett szerte az országban, míg rokkant derekával végre 1972-ben nyugdíjba ment. Morlin atya ajánlotta be a Mária utcai portára. Azelőtt igen sokat kellett várakozni a kapu előtt, míg valaki beengedte a kopogtatót. 1989 óta viszont ez megváltozott. A kapucsengő gombját Sándor testvér szinte azonnal megnyomja, és a látogató bebocsátást nyer.
A húsvéti ünnepek közeledtével, április 10-én, nagypénteken délelőtt elesett a szobájában. Az Országos Traumatológiai Intézetben este 22 órakor a combnyaktörését megoperálták. Vértesaljai László nagyszombaton meglátogatta, s úgy tűnt, a műtét jól sikerült. Zentai testvér észnél volt, nem voltak nagy fájdalmai.
Húsvétvasárnap mégis életének 97., szerzetesi életének 78. évében tüdőembóliában elhunyt. Imádkozzunk érte! Adjon neki az Úr örök boldogságot!
Temetésének és búcsúztatásának képei itt.
|
|
|
|
|
|