2010. szeptember 07., kedd - Regina napja

Miserend

Szívhang
(templomi értesítő)

Segítsünk egymásnak!

Képmeditáció

rendezvénynaptár 2010 tavasz
(letöltés, xls)


Ha észrevétele, véleménye, ötlete van, írjon a honlap szerkesztőjének!

 

 


A honlap elkészültéhez külön köszönet:
Magyarósi Évának  és
Emmer Lászlónak!

 

A Rendház története

A magyar jezsuiták a Jézus Társasága működésének mindkét időszakában jelentős figyelmet szenteltek a fővárosi tevékenységüknek, amelynek a súlypontja a XVIII. században Budán volt, majd a XX. században ez áthelyeződött Pestre. Jelenleg a fővárosban négy rendházban és két templomban, valamint számos kultúrális, oktatási és szociális intézményben végzik az apostoli feladataikat.
 
A Jézus Társaság Magyarországi Rendtartomány budapesti központja, a VIII. kerületi Mária utca 21-23-25 és a Horánszky utca 18-20-22 szám alatti telkeken telepedett meg. Jelenleg a Mária utca 25-ben a rendházban és a hozzá szervesen kapcsolódó, de a Lőrinc pap térre nyíló Pesti Jézus Szíve-templomban valamint az egykori Kongregációs Otthonban (Horánszky u. 20.) működik. Jezsuiták vezetik a kispesti Jézus Szíve plébániát (XIX. Áchim András u. 78) és a Szent Ignác kollégiumot (XIX. Hunyadi u. 2-4.). A budai részen két, egymással szomszédos rendházban élnek és dolgoznak a jezsuiták: a Szent Imre Ház (II. Sodrás u. 15) és a  Faludi Ferenc Ház (II. Sodrás. u. 13.) itt működnek a Távlatok és A Szív szerkesztőségei. 
 
Minderről bővebben olvashat itt...