P. Blas Valera, az első perui, egyben az első meszticszármazású jezsuita, az egész életét és tudományos munkásságát máig sok titok és rejtély fedi. A családja meglehetősen színes képet mutatott, apja Luis Valera, Bartolome Garcia Roman és Catalina Hernandez fia, a kis andalúziai Aracena városában látta meg a napvilágot. A feleségét a spanyol nemesi családból származó Catalina Rodriguez de Aldanát, Spanyolországban hagyta, amikor 1534. április 28-án az Újvilágba hajózott. Ahol Francisco Pizzaro (1478-1541) seregéhez csatlakozott, később, mint hűséges tisztje sok csatában részt vett. Nem csatlakozott a zendüléshez, amit Diego de Almagro (1479-1538) a sikertelen chilei expedícióból való visszatérése után robbantott ki. A konfliktus eredményeképpen Almagrót kivégezték, de fia, "El Mozo" pedig 1541. június 26-án húsz állig felfegyverzett katonával betört apja kivégzőjének a palotájába, és megölte. Pizarro halála után Alonso de Alvarado seregében szolgált kapitányi rangban. Majd szolgálatai elismeréseként Chibalta és Tiapullu birtokokat megkapta, ahol főként marhákat nevelt a santiagói kereskedőknek. A körzet önkormányzatának a vezetője lett, 1597-ben egy spanyolországi látogatásakor, Alcala de Henaresben hunyt el.
A korai gyarmatosok szokása szerint, újból megnősült, egy magas származású indián hercegnőt vett feleségül, akinek csak a keresztény nevét ismerjük: Francisca Perez. Mivel korabeli hiteles dokumentumok nem maradtak fent róla, valószínűleg Atahualpa udvarában élő inka hercegnő volt, vagy a korábbi Chachapoyas-i terület kormányzójának, Cayo Tupac Rimachinak a lánya lehetett, viszonylag korán, 1559-ben elhunyt. Egyes források viszont azt állítják, hogy egyszerű indián származású nő volt, akit Urpai-nak hívtak és 1555-ben a férje meggyilkolta. Azonban ez teljesen valószínűtlen változat.
Blas Valera egyetlen testvére, Jeronimo Valera 1556-ban született, akit apja, az anya halála után visszaküldött Spanyolországba és az első felesége nevelte, majd visszatért Peruba, a limai Szent Márton jezsuita kollégiumban tanult, és 1580. február 25-én belépett a jezsuita rendbe, de amikor bátyjának problémái akadtak a spanyol inkvizícióval, 1588. augusztus 21-én átlépett a ferences rendbe, ahol utána teológiai tanár és inkvizíciós bíró lett.
Mivel Blas Valera, az inka birodalom bukása után húsz évvel született, 1545-ben a perui Chachapoyasban, a családi összeköttetései folytán az egykori birodalom sok neves tagjával találkozott. Főként az inka tudósokkal az amautákkal tartotta a kapcsolatot, akiktől felbecsülhetetlen értékű információt gyűjtött. Először Trujillóban, majd Limában tanult. A kiváló kecsua és spanyol nyelvtudással rendelkező fiatalembert, 1557-ben felvették a Jézus Társaságába, ahol megkezdte a teológiai tanulmányait. Azonban a missziós érdekek miatt a tanulmányaiban inkább a helyi nyelveket és kultúrákat tanulmányozta. Később ezek elsőszámú kutatója és elismert tudósa lett.
P. Valera nagyon különleges helyzetben volt, mint kiválóan képzett, kétnyelvű, helybeli meszticszármazású jezsuita könnyebben tudott adatokat és ismereteket gyűjteni azokon a helyeken, amelyeket felkeresett, a helyiek is könnyebben megnyíltak neki. A Társaság megbízta, hogy gyűjtsön anyagot a spanyol hódítás előtti időkről, azonban egy idő után az inka kultúra iránti szimpátiája felkeltette a gyanút, hogy zavart támaszthat, valamint a helyi kultúra azonos értékelése az európai értékekkel a későbbiekben nem volt összeegyeztethető a gyarmatosítok terveivel. A negatív megítélés kihatott a helyi jezsuita életre is, ezért a jezsuita rendbe további meszticeket nem vettek fel és meglehetősen hátrányos véleményt alakítottak ki róluk.
A tudományos munkáiról is nagyon megosztott a vélemény, mert általában, az első perui történészt tisztelik személyében, de az ellenségei gúnyosan fantomtörténésznek nevezik.
A nyelvtudásával, nagy segítséggel volt P. José de Acosta SJ (1539-1599) munkájához, aki összeállította a kecsua és ajmara nyelvű katekizmusokat, mert mint a perui jezsuita rendtartomány főnöke elengedhetetlennek tartotta az anyanyelvi hithirdetést. A katekizmusok Toribio de Mogrovejo (1538-1606) jóváhagyásával készültek, aki maga is az indiánok és a helyi kulturális értékek védelmezője volt, számos templomot és missziós központot létesített, valamint megnyitotta az első helyi papi szemináriumot, önfeláldozó életét, azzal ismerték el, hogy 1726-ban, XIII. Benedek pápa szentté avatta.
Más részről azonban Valerát meggyanúsították az eretnekség vádjával, mivel néhány kedvező megjegyzést tett az Inka birodalomról, az inkvizíció vizsgálta írásait és megnyilatkozásait.
Az Inka birodalom meglehetősen fejlett kultúrával és kiterjedt államisággal rendelkezett. Az Inka Birodalom (kecsua nyelven Tawantinsuyu) a spanyol hódítás előtt létező ősi indián civilizáció volt. Amelynek közigazgatási, politikai és katonai központja Cuzco volt. Legnagyobb kiterjedésekor magába foglalta a mai Ecuador, Peru, Kolumbia, Bolívia, Argentína és Chile több részét. Az inkák királyukat a "nap gyermekének" nevezték. Az inkák egy történelmi fejlődés utolsó szakaszának voltak főszereplői. Az Inka Birodalom egyike volt a világ legnagyobb és legrejtélyesebb kultúráinak. A kecsua néphez tartozó inka törzs tagjai hozták létre, akik az 13. században a Cuzco-völgyben, a Titicaca-tó melletti Collasuyo területről, más törzsekkel törzsszövetséget alkotva, a szomszédos törzseket és államalakulásokat leigázva, az Inka Birodalom uralkodó osztályává váltak. A föld közös tulajdonban volt. A legnagyobb bűnnek a hazugság, a lopás és a lustálkodás számított; ezeket halállal sújtották, az út mellé láncolták a törvényszegőket, az arra járóknak joguk volt megkövezni őket, majd a holttestüket a szemétdombra vetették.
Az inkák nézete szerint az ember kötelessége a természet megőrzése és megvédése. E szerint szükséges az emberek és a természet közötti kölcsönösség fenntartása. Hitük szerint a világegyetemet Viracocha teremtette, akinek minden az irányítása alatt állt. Viracocha kíséretében gyakran ott találjuk az átalakító hőst, aki kiteljesítette az isten művét és megtanította az embereket a műveltség alapjaira. A világot először óriásokkal népesítette be. Elpusztítva őket megalkotta az embereket, az eget és a szivárványt.
P. Blas Valera minden művét latin nyelven írta, kritikai megjegyzéseivel, amelyek elegáns, tömör és világos stílusban készültek. A perui múlt eseményeit szigorú, kritikai érzékkel ismertette, csak azokat az eseményeket fogadta el, amelyeket megdönthetetlen tények támasztottak alá. Ez a tény szavatolta az írásainak tekintélyét, forrásértékét, amit Garcilaso de La Vega (1539-1616), a szintén meszticszármazású neves perui történész is elismert. A perui történészek, köztük Garcilaso is leginkább a "De Tahuantinsuyus prischis gentibus" (Az Inka birodalom hajdani népeiről) és a "Historia Occidentales" (Nyugati történelem) műveit idézik. Valamint megállapították, hogy sok más későbbi krónikás mű, egyszerűen Valera művének a plágiuma.
1595-ben, spanyolországi tartózkodása idején elveszítette értékes írásait, amikor az angolok kifosztották Cadizt. Ezekből néhányat Garcilaso megszerzett, aki elmondta, hogy ezek Pedro Maldonadónál voltak elhelyezve. Maldonado mentette meg a rossz állapotban lévő, égett és szakadt dokumentumokat, Garcilaso úgy vélte, hogy ezek értékes információs források, hiteles és hihetőbb adatokat tartalmaznak, mint a korszak sok más krónikásának a munkái.
Blas Valera életében sok fontos állást és szerepet töltött be Peru és Spanyolország között. Természetesen elsősorban aktív szerzetes pap volt, aki a keresztény tanokat tanította és végezte a liturgikus szertatásokat, beleértve a keresztelést, házasságkötést, kiszolgáltatta az utolsó kenetet. Egyben vállalkozott az inka vallás magyarázatára a keresztények számára, lelki beszélgetéseket és közösségi imádságokat vezetett minden szerdán és pénteken. Sok nagy munkát írt, köztük a kecsua szótárt: a Vocabulario Quechua-t. P. Valerát a legtöbb írásából, mint az andesi eredeti társadalom és kultúra védelmezőjét ismerjük. A papi és az írói munkája mellett tanár is volt, ingyenesen tanított kecsua osztályokat és lefordította a keresztény hit alapelveit kecsua nyelvre.
A Vocabulario Blas Valera egyetlen munkája, amely egy perui és inka enciklopédiához hasonlítható, alapvető tájékoztatás az inkák történetéhez. A belőle származó idézetek megtalálhatók sok más szerző műveiben is. Például P. Giovanni Anello Oliva SJ idéz adatokat a Vocabulario-ból az inka királyok előtti Peru korából, ezek nagyon fontos tények, mivel bebizonyítják, hogy voltak Peruban királyok az inkák előtt. Szintén Anello Oliva hivatkozik Valera adatára, hogy Titu Atauchi, Atahualpa testvére, vezette az inka sereget a huamachucoi csatában a spanyolok ellen. A Vocabulario-ban Atahualpa magas elismerést kapott, egyben spekulatív módon bebizonyította, hogy egy keresztény szent lett belőle a mennyországban.
1583-ban P. Valerát kinevezték tanárnak Potosíba, azonban ezzel kapcsolatban P.Aquaviva római generális egy aggódó levelet küldött a perui jezsuitáknak. Ennek a levélnek a tartalma titkos, de a történészek joggal gyanítják, hogy Valera tanítására irányul. A levélnek szomorú folytatása lett, mivel 1583 áprilisában a paráznaság bűnében bűnösnek mondták ki. A paráznaságot a vádak szerint, állítólag P. Valera egyik női diákjával követte el. Azonban Nápolyi Dokumentumok ismeretében teljesen világos, hogy milyen okok miatt ítélték el az atyát. P. Valera írásai az inka vallásról és a lehetséges hithirdetési módszerei adtak okot a Társaságnak, hogy bűnvádi eljárást indítsanak ellene. P. Valera is egyfajta "inkulturációs" hithirdetést szeretett volna megvalósítani, amely a helyi kultúrára épül a keresztény tanítások szellemében, de ezzel a felfogással még messze megelőzte korát, de később más, szerencsésebb jezsuiták Indiában és Kínában már ezen a helyes úton járhattak.
A nagyobb viták egyike, arról szó a történészek között, hogy P. Blas Valera, hogy mennyi időt töltött a börtönben, mikor volt száműzetésben. Jó ideig sokan azt gondolták, hogy a büntetése ideje alatt állandóan börtönben volt.
Azonban Valera ítélete négy év börtönnel indult, egy kihallgatás nyomán. A négy éves börtönbüntetés alatt, amelyet Valera ártatlanul elszenvedett, kényszerűen koplalt, imádkozott és hetente temetett. A négy év után a jezsuiták felajánlottak Valerának egy lehetőséget, hogy elhagyhatja a Társaságot, ha beismeri a bűneit, de mivel igényt tartott az ártatlanságára visszautasította a lehetőséget. Aminek eredményeként a jezsuiták további hat évre, házi őrizetre ítélték. A börtönbeli rettenetes körülmények miatt Valera nagyon megbetegedett. Ezért kérést intézett az elöljárókhoz, hogy küldjék Spanyolországba felépülni A jezsuiták elfogadták a kérését és száműzetésbe küldték Spanyolországba 1594-ben.
Az élettörténetével foglalkozó kutatások tudni vélik, hogy a száműzetés ideje alatt Valera a kecsua nyelvet tanította a jezsuitáknak, hogy tudjanak kommunikálni az inkákkal, valamint megtanította nekik a kipuk -az inka csomóírás- rejtélyét. Az inkák nem tudtak írni és olvasni. Életükről különböző pontokon megcsomózott zsinórokkal, a kipukkal készítettek feljegyzéseket. Ezzel a módszerrel fontos adatokat tárolhattak a jelentős eseményekről, törvényekről, népességükről, aranytartalékaikról. Az anyag, a színek, a csomók száma (a tízes számrendszert használták) és a zsinór hossza fejezte ki a csomóírás tartalmát. A kipukat könyvelési rendszerként is használták, ezek segítségével gyűjtötték be és tartották nyilván az adókat. A kipukat csak az állami hivatalnokok és a művelt emberek ismerték, a kipuk többségét a hódító spanyolok sokszor értelmetlenül elpusztították.
A haláláról különböző nézetek vannak. A perui száműzetés után, Cádizba költözött 1596-ban, ahol békésen élt, a következő évben bekövetkezett angol kalóztámadásig, amikor Robert Devereux (1566-1601), a "Szűz Királynő" kegyence kirabolta a várost és különösen a helyi papok ellen lépett fel kegyetlen haraggal. Hivatalosan a támadás során, 1597. április 2-án halt meg P. Valera.
Azonban néhány vélemény szerint csak színlelés volt a halálhíre, mert a valóságban túlélte a kalóztámadást és álnéven visszatért Peruba, hogy befejezze a műveit. Sokan beszámoltak, hogy találkoztak P. Valérával Peruban és Bolíviában, ahol álneveken ált és dolgozott. Anello Oliva is ír P. Valera színlelt haláláról a Historia et Rudimenta (Történelem és Kezdet) művében és megemlíti, hogy találkozott vele a bolíviai Santa Cruz de la Sierra városában. Hasonló élményről tudósított Joan Antonio Cumis is. Nyilvánvalóan Valerának adódott a lehetősége, megmaradni a száműzetésben vagy színlelni a saját halálát. Nem a száműzetést választotta, hanem a színlelt halált. Valera elhagyta Cádizt és visszatért Peruba 1598 júniusában. Ahol egy csoport bennszülöttel együtt élt Cuscóban.
Úgy hiszik, hogy itt írta az El primer nueva cronica y buen gobierno (Az első új krónika és a jó kormányzat) című művet 66 éves korában. Ezt a könyvet azonban Guaman Pomának tulajdonítják, Valera feltételezett halála óta. Ha Valera írta titokban ezt a könyve az andesi életről, akkor felül kell vizsgálnunk a felfogásunkat az inkákról és a korai gyarmati történetről. Azonban komoly kételyek vannak a könyvszerzőségét illetőleg, mivel a könyvön is feltűntetett szerző, Felipe Waman Puma de Ayala (spanyolul használt rövidített nevén: Guaman Poma) valóban egy élő és közismert személy volt. 
Valószínűleg 1550-ben született San Cristóbal de Suntuntuban, kecsua indián családban, spanyol iskolába járt, később spanyol és kecsua nyelvű tolmács és fordítóként alkalmazták a "bálványimádás" elleni harcban. Guaman Poma nagyon öntudatos bennszülött értelmiségi volt, aki fellépett az őslakosokat sújtó elnyomó politika ellen. Számos pert vesztett a gyarmati kormányzattal vívott jogi küzdelmeiben, 1600-ban a saját Chupas-völgyi birtokát is elvették, ahol addig, mint az indiánok vezetője lakott. Az 1600-1615 között írt könyvében, amelyet III. Fülöp spanyol királynak ajánlott, részletesen bemutatta a gyarmati hatóságok jogtalanságait, valamint a spanyolokat, idegen telepeseknek nevezte, hazája földjén Peruban, és kijelentette. "Ez az ország a mi földünk, amelyet Isten adott nekünk."
A könyv nagyon alapos az 1200 oldalon 398 egész oldalas képmelléklet található. A szöveg spanyolul íródott, de sok kecsua nyelvű idézet és szó szerepel benne, a tartalma felöleli az egész perui történelmet a spanyolok előtti inka időktől, a spanyol hódításon keresztül a gyarmati élet kialakulásáig. Ez a munka ma is nagyon fontos forrás a történészek, régészek és a néprajzosok számára, külön értéke, hogy ma már on-line olvasható a fakszimile kiadása. Guaman Poma 1615-ben hunyt el Ayacuchoban.
P. Anello Oliva úgy gondolta, hogy Valera közreműködött a ma Nápolyi Dokumentumok címmel ismert könyvek írásában, bár néhányan azt vélik, hogy Anello Oliva csak felhasználta Valera nevét, mint egy eszközt, amikor megjelentette a saját spanyol ellenes munkáját, ami akkoriban szigorúan tiltott volt, de ez nem elegendő bizonyíték Valera színlelt halálának hamissága ellen. A Nápolyi Dokumentumok jelenleg magántulajdonban vannak és nem kutathatók, de az eddig publikált részletekből gyaníthatjuk, hogy egy belső ember, a korabeli életet jól ismerő ember írhatta, mint amilyen P. Blas Valéra is volt. Olyan történelmi jelentőségű adatokat közöl, miszerint Cajamarcánál azért tudtak győzni a spanyolok, mert az inka sereg nagy részét arzénnal meg tudták mérgezni.
A XIX. század végén Spanyolországban kiadtak egy könyvet: Relación del Jesuita Anónimo (A névtelen jezsuita beszámolója) címen, amelynek a szerzőségét szintén P. Valerának tulajdonítják.
Bikfalvi Géza
Ajánlott irodalom:
Burgaleta, Claudio M.: José de Acosta (1540-1600). His life and thought. Chicago, 1999
Cantú, Francisco: Guaman Poma y Blas Valera. Roma, 2001.
Disselhoff, Hans D.: Das Imperium der Inka. München, 1978
Durando, José: Blas Valera y el jesuita anónimo. Estudios americanos 22 (1961) 73-94
Garcilaso de la Vega, az Inka: Inkák és konkisztádorok. Bp., 1964
Gerol, Harry: Az inkák tündöklése és bukása. Bp., 1965
Grün, Robert: Die Eroberung von Peru. Die Eroberung des Inkareiches durch Pizarro und andere Conquistadoren. Die Augenzeugenberichte von Celso Gargia, Gaspar de Carvajal und Samuel Fritz. Erdmann. Tübingen, 1996
Hemming, John: The Conquest of the Incas. London, 2004
Howard, Cecil: Pizarro und die Eroberung von Peru. Reutlingen, 1970
Huber, Siegfried: Pizarro. Gold, Blut und Visionen. Bergisch Gladbach,1981
Hyland, Sabine: The imprisonment of Blas Valera. Colonial Latin America Rewiew 7 (1998) 43-58
Hyland, Sabine: The Jesuit and the Incas. The extraordinary life of Padre Blas Valera S.J. Ann Arbor, 2003
Julien, Cathrine: Die Inka. Geschichte, Kultur, Religion. München, 2003
MacCormack, Sabine: Religion in the Andes. Vision and imagination in early colonial Peru. Princeton, 1991
Mariategiu Oliva, Ricardo: El P. Blas Valera y sus papeles sobre la historia del Peru a través de la obra "Comentarios reales" de Garcilaso. Lima, 1940
Roulet, Eric: La conquête des Amériques au XVI ème siécle. Paris, 2000
Stingl, Miroslav: Das Reich der Inka - Ruhm und Untergang der Sonnensöhne. Augsburg, 1995,
Titu Kusi Yupanki: Die Erschütterung der Welt - Ein Inka-König berichtet über den Kampf gegen die Spanier. Olten-Freiburg im Breisgau, 1985
Zeuske, Max: Die Conquista. Leipzig 1992
P. Blas Valera, az első perui, egyben az első meszticszármazású jezsuita, az egész életét és tudományos munkásságát máig sok titok és rejtély fedi.
