Jezsuita Stúdió

A Jezsuita Stúdió egyik fontos feladatának tekinti, hogy megörökítse a jezsuiták által tartott előadásokat, jeles eseményeket és az általuk szervezett programokat. Évente készülnek dokumentumfilmek is egy-egy fontos vagy érdekes témáról vagy személyről. Erről a linkről a CD, ill. DVD formában elérhető anyagok listája olvasható.

Vatikáni Rádió

A Vatikáni Rádió magyar online adásait és honlapját itt éri el.

Megjelent A Szív december-januári száma

Mitől lesz valami szent? Mikor mondhatunk szentnek valakit? Egyáltalán értjük-e még ezt a kifejezést? A szent jelentéstartalma egyre jobban kikopik a köznyelvből, persze azért használjuk még: beszélünk szent épületekről és szent térről, a zarándokút is lehet szent, néha még egy-egy várost is ezzel a szóval illetünk. Ügyeink, elhatározásaink is lehetnek szentek. A csend is, az ünnepeink is. De mitől? Mikor lesz szent egy kapcsolat, a barátság, a szerelem, a házasság? A háború lehet szent? És a szenvedés? A szép, nemes, lélekemelő dolgainkat máris szentnek nevezhetjük? Vannak szent érzések? (A főszerkesztő előszavából)

Jezsuita blog

Fiatal magyar jezsuiták tanuló és dolgozó köre blogközösséget hozott létre, hogy az interneten keresztül is párbeszédet kezdeményezzen mindazokkal, akik érdeklődnek vallási, egyházi, hitbéli kérdések iránt. A hangvétel igyekszik személyes és könnyed lenni, ahol nem filozófiai fejtegetések, hanem a személyes érintettség révén a bennük felmerülő kérdéseket szeretnék megosztani mindazokkal, akik kíváncsiak arra, hogy hogy érzik magukat mint fiatal szerzetesek a világban. 

http://jezsuita.blog.hu/

Kiss Ulrich SJ blogja

1988 óta írok naplót. Évente egy, néha két vastag füzetet teleírok. Ez a napló nyilvános, és így eleve nem tart igényt teljességre. Remélem azonban, eléggé érdekes lesz minden olvasónak. Ha mégse, a védekezés roppant egyszerű: mindig abba lehet hagyni az olvasást. Bevallom, hálás lennék, ha ehelyett inkább őszintén megírnátok: figyelj, ez ma kicsit béna volt...

http://ulrichblog.hu

 

Pakot Géza SJ blogja

Számomra a blogírás, akárcsak a levelezés segít újra átgondolni életem súlypontjait. Ebben is megtalálom azt, amit ignáci ismétlésnek nevezünk. Megfigyeltem, hogyha többször és többféle közönség előtt fogalmazom meg gondolataimat, azzal önmagamat is újrafogalmazom. Ha más nem is, de én biztosan hasznot húzok ebből a virtuálisan valós tapasztalatból. Ha pedig ezen kívül valakinek a bejegyzésem segít, valamit elindít vagy tovább visz, akkor teljessé válik a megnyitott kör.

http://veletekvagyok.blog.hu/

Elek László SJ blogja

Még a jezsuiták előtt kezdődött. Van, ami nem tud magamba maradni. Előbb-utóbb, több-kevesebb izzadtság árán kijön. Ezeket elolvashatod: fényképezésről, emlékekről, imádságról, az életemről.

http://eleklaszlo.hu/

A Szív novemberi számáról

A belső béke nem hűvös nyugalom és nem édeskés megbékéltség. A belső béke alap. Életünk alapszínezete. Átcsillan az ünnepeken és a jóléten, de a bőséges fájdalmak és a sorscsapások szövedékén is. Mindennapjaink során a kiegyensúlyozottság és a jókedv forrása, az elköteleződésben vigasz, a hűségben életerő, monoton teendőink között a színek fénye. A belső béke lényünk legmélyebb foglalata. Erre a békére épül az áldás és a kegyelem. Gyümölcse a tisztánlátás, az önismeret, a megértés és az együttérzés, a bölcsesség és a harmónia. A belső béke a legjobb iránytű Istenhez. (A főszerkesztő előszavából.)

 

Kérdőív A Szívről

Szeretnénk jobban megismerni olvasóink véleményét és igényeit folyóiratunkkal kapcsolatban. Ehhez szeretnénk megkérni mindenkit, aki olvassa A Szivet, hogy segítse munkánkat az alábbi kérdőív kitöltésével.