A Leuveni Magyar Kollégium - Collegium Hungaricum
A magyar jezsuiták 15 fős kollégiuma
az angol nyelvű programokat kínáló Leuveni Katolikus Egyetemen
2012/2013
A GYÖKEREK
A kollégium múltja szorosan kapcsolódik a magyar jezsuiták, legfőképpen P. Muzslai István SJ közgazdász professzor, a Leuveni Katolikus Egyetem (KUL) tanárának munkásságához. A fiatal jezsuitaként külföldre kerülő Muzslay Istvánt az akkori Flamand Rendtartomány főnöke indonéziai misszióra hívta, ám ő az akkor már Leuvenben tartózkodó Varga László atya motiválására Leuvenben maradt és 1955-től kezdve a Mindszenty Diákotthon vezetője lett. A diákotthon létrejöttét annak köszönhette, hogy a magyarországi kommunista hatalomátvételt követően fiatal magyar emigráns diákok egy csoportja közösen házat bérelt Leuvenben, melyet Mindszenty Józsefről neveztek el. Ez tekinthető a Leuveni Magyar Kollégium jogelődjének.
Az 1956-os események után fiatalok özöne menekült el Magyarországról, melynek hatására a leuveni emigránsok száma jelentősen megemelkedett. Ezért Muzslay atya az indonéz misszió helyett magyar emigránsok, főleg a diákság pasztorációját választotta, akik körében hosszú évekig gyümölcsöző munkát fejtett ki. 1961-ben a Segély a Magyar Ifjúságnak nevű karitatív szervezet a Leuveni Magyar Kollégium számára megvásárolt egy ingatlant a Blijde-Inkomststraaton. Ebben az épületben működik fél évszázada a Magyar Kollégium. Ez az intézmény, amelynek tevékenysége révén számtalan magyar emigráns fiatal tanulhatott tovább, ezáltal pedig mind az összmagyarság, mind pedig Magyarország (és Belgium) számára olyan egyéniségeket nevelt, mint Jálics Ferenc SJ, Rezsőházy Rudolf professzor vagy Lámfalussy Sándor, az Euro atyja.
AHOL ÉRDEMES TANULNI - LEUVENI KATOLIKUS EGYETEM!
A Collegium Hungaricum falai között főként mesteri és doktori tanulmányaikat végző hallgatók kapnak lehetőséget egy világhírű egyetemen való továbbtanulásra. De mit és miért érdemes egy 40,000-es lélekszámú belga kisvárosban tanulni? A Leuveni Katolikus Egyetem – Katholieke Universiteit Leuven (a továbbiakban KU Leuven) 1425-ös alapítású, egyike a világ legidősebb egyetemeinek. Csak összehasonlításként érdemes megemlíteni, hogy például a KU Leuven olyan híres egyetemeknél idősebb, mint Freiburg (1457), Tübingen (1476), a Loyolai Szent Ignác által megálmodott római Gregorianum (1556), a Harward (1636) vagy a Yale (1701). Mivel pedig pusztán az egyetem kora nem elegendő bizonyítéka a minőségi oktatásnak, meg kell említenünk olyan kiemelkedő, nemzetközileg elismert egyéniségeket, akik a leuveni alma mater falai között formálódtak: Desiderius Erasmus, VI Adorján pápa, Habsburg Ottó vagy éppen Herman van Rompuy, az Európai Bizottság elnöke.
A teológia oktatása 1432-ben kezdődött meg. Természetesen a teológia csak egy az egyetem 15 kara közül. De Leuvenben bölcsészettől űrkutatásig, matematikától mikrobiológiáig bármit tanulhatunk. Szinte alig akad kar, melynek ne lenne egy angol nyelvű csoportja is, mely a helyi, holland nyelvű csoportokkal azonos színvonalú oktatást biztosít. Különböző ösztöndíjak is megszerezhetőek, melyek részben vagy egészében fedezik a diákok költségeit. A tandíjak általában a magyarországi egyetemek árainál alacsonyabbak.
A Leuveni Katolikus Egyetemen olyan tudást szerezhet a hallgató, amely megállja a helyét a legmagasabb elvárásokkal szemben is. Ennek a magas szintű tudásnak a megszerzéséhez járul hozzá a Magyar Kollégium. Kis magyar szigetként nem csak fizikai, hanem lelki-szellemi értékeket is nyújt lakóinak azáltal, hogy minden évben közösséggé formálja az ide érkező diákokat. Ehhez persze a közös programok – esti ima, közös beszélgetések, előadások, kirándulások – is szükségesek. Így formálódhat a megszerzett tudás bölcsességgé.
Szakkollégium
A szakkollégium olyan öntevékeny program, amely a kollégium tagjainak megteremti a magas szakmai színvonal eléréséhez a megfelelő szakmai és szellemi környezetet. Erre a felbecsülhetet-len értékű, manapság oly sokat emlegetett nemzetközi szintű magas szakmai színvonal elérésé-hez járul hozzá a Leuveni Magyar Kollégium, mely egy olyan egyetem árnyékában kínál soha visszanemtérő lehetőséget magyar diákok-kutatók számára, melynek nemzetközi elismertségét nem kell részleteznünk. A Leuveni Magyar Kollégium a magyar jezsuiták egyetemi kollégiumai közé tartozik, mint a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium Leuven-i önálló posztgraduális prog-ramja. A kollégiumi rendszer kialakulásának célja az volt, hogy olyan diákok, tudósok, kutatók lakjanak egy helyen, akik más-más tudományágakkal foglakoznak, viszont napi kapcsolatban legyenek egymással. Így lehetőségük nyílik arra, hogy szervezett programok és kötetlen beszél-getések során egymás tudományos munkájába betekinthessenek, valamint egymás munkáját saját szakterületükről hozott gondolatokkal, elképzelésekkel építsék. Ezt az fajta interdiszciplináris gondolkodást igyekszünk erősíteni azáltal is, hogy a kollégium bármely szakterületen kutató hallgató vagy kutató számára nyitva áll.
Hogyan nyerhet valaki felvételt?
A Collegium nyitva áll minden magyar diák vagy tudós számára, aki a Leuveni Katolikus Egye-temen kíván tanulni vagy kutatni, ill. bármilyen más tudományos okból (pl. kongresszus, konferencia stb.) Leuvenben kíván hosszabb-rövidebb ideig tartózkodni. A felvételi kérelmeket a budapesti Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium rektorátusára kell írásban benyújtani. Felvételi részleteit megtalálja a Collegium Hungaricum honlapján.
INFORMÁCIÓ
Felvétellel kapcsolatban információ: iroda [at] szentignac [dot] hu;
Leuveni helyi információ: Csonta István igazgató; leuven [dot] ch [at] jezsuita [dot] hu, www.szentignac.hu;
Cím: Collegium Hungaricum, Blijde Inkomststraat 18. B-3000 Leuven, Belgium.

