Beszámoló a férfinapról

Robogunk a pusztán egy Volkswagen kisbuszban. Kilenc fiatal férfi, fiatal felnőtt. A kisbusz ablakán kibambulva Petőfi verseiben érezhetjük magunkat. Az Alföld közepén robog a fiatal férfiak kompániája – egy Kunbaracs melletti kis tanyát keresünk. Már az úti célunk megtalálása is kalandos élmény. Mintha egyre jobban kiszakadnánk a városi sürgésből, nyugtalan forgatagból és egyre beljebb hatolnánk egy vadregényes vadonban.

A társaság egyetemistákból illetve pár dolgozóból áll. Van velünk egy vietnámi jezsuita szerzetes is, ami a magyar pusztába hoz egy kis egzotikus árnyalatot. A csapat tagjai még nem igen ismerik egymást, egy szoros kötelék viszont máris összetartja őket, amiért útnak indultak: hogy önkéntes fizikai munkát végezzenek egy rászoruló családnak, akik egy tanyán próbálnak megélni. Ezt a vállalkozást már-már küldetéssé nemesíti, hogy a segítségre szoruló család árva gyerekek örökbefogadásával, felnevelésével foglalkozik és egy lelkigyakorlatos tábort szeretnének kialakítani a tanyájukon. Szép és nemes célokért szívesen beveti magát az ember.

Az út legvégén már a családfő, Csaba segítségével és kalauzolásával érkezünk meg a tanyára, aki kigurult elénk saját kisbuszával. A tanya több elszórt kis épületből áll, a központi nagyobb épületben lakik Csaba feleségével, Cecíliával, 4 saját és 5 örökbefogadott gyermekükkel. A tanya mellett egy villanypásztorral körbekerített kifutón szép paripa és rackajuhok legelésznek. Körbe-körbe pedig hosszú szántókat, kis erdősávokat és a végtelen kék eget látjuk. Én Petőfivel szemben mindig inkább a Kárpátokra és a hegyekre szavaztam, de egy ilyen tanyán is el tudnék lakni egy darabig.

Csaba nagy várakozással fogad bennünket és úgy vezeti körbe tekintetünk, hogy közben vízióját is ecseteli. Épülőben két épület a leendő lelkigyakorlatoknak és részvevőiknek. Pár apró házikó pedig felújításra szorul, ezekben két ember jó, ha elfér. A kis házikók szálláshelyül szolgálnak majd a lelkigyakorlatozók számára. Egy magaslati pont előtt egy kis tó lesz kialakítva a házakon túl. A magaslaton egy szembemiséző oltár lesz, a kis tavon pedig híd fog átvezetni, átjárást biztosítva az oltárhoz a híveknek. Ahogy Csaba meséli ezeket a szép terveket, teljesen beleéljük magunkat és már a kész lelkigyakorlatos tábor jelenik meg szemünk előtt. Eddig is tettvágy volt bennünk, de ez a tenni akarás csak tovább feszít bennünket, ahogy Csabát hallgatjuk. A legszebb, amilyen természetességgel beszél ezekről a tervekről. Nem érezni naivitást benne, sem elbizakodottságot, hanem valami mély bizalmat és szelíd, jámbor, de határozott szilárdságot. Erre a bizonyosságra szomjazom és ezt én hitnek nevezem. Jó Csabának, hogy tudja, mit akar, és ezért munkálkodhat.

A körbevezetés után a munkának is nekifogtunk. Cseréppakolás és válogatás, téglapakolás és rendezés volt a feladatunk. A csoport másik fele pedig a szántó mellett kiásott szőlőtőkék gyökereit hordta be tüzelőnek. Olyan nagy mennyiségű szőlőgyökeret kellett behozni, hogy a vontatókocsis traktorral többet is fordultunk. Természetesen nagyon élveztük, hogy traktort vezethettünk. Vagány volt. Csapatban dolgozva gyorsan telt az idő, feloldódtunk, jókat beszélgettünk, nevettünk. Megható volt, hogy még Mária, Csabáék 4 éves kislánya is beszállt a cseréppakolásba. Sanyi, az egyik örökbefogadott srác is lelkesen kapcsolódott be a munkába és nagy nyitottsággal a beszélgetésbe. Örömteli volt megtapasztalni, hogy mennyire sajátja a gyerekeknek a segíteni akarás. Jó volt látni a munka konkrét eredményét is, amihez a szellemi munkához szokott kis társaságunk kevésbé van hozzászokva, pedig egy nagyon emberi igény.

14 óra körül Csaba finom gulyásából ebédeltünk és Cecília varázslatos buktája és kakaós csigája tette fel a koronát a finom ebédre. Bálint, a leglelkesebb traktor-vezető zenét szolgáltatott nekünk az ebédlőasztalnál, aztán Ngu barátunk egy vietnámi népdalt játszott el. Szép és meghitt hangulat kerekedett.

A finom ebéd végeztével még akadt egy kis munka, téglapakolás. Rengeteg rossz, törött cserepet kellett kidobni egy szemetesgödörbe. Nagyon jó rekreációs és stresszoldó tevékenység volt az építési hulladékot tördelni. A téli évszaknak megfelelően korán lement a nap és besötétedett, így abbahagytuk a munkát és 17 órakor lassú összeszedelőzködés után hazaindultunk. Valahogy olyan érzésünk alakult ki, hogy jó lenne még maradni. Mi jöttünk segíteni, de mintha mi kaptunk volna többet Csabáéktól. Elköszöntünk a családtagoktól és Csaba egy imával zárta le a búcsúzkodást. Azt mondta szívesen viszontlátnak minket, mert szükségük van az efféle és bizony az anyagi segítségre is. Kérte, hogy vigyük hírüket, mert szeretnék, ha élet költözne majd a lelkigyakorlatos házba. Talán erre is szolgálhat jelen kis beszámoló.

A visszaúton, Budapest felé zötyögve mindenki elmondta, hogy mit visz haza a férfi napból. Hasonlóan éltük meg ezt a programot. Mindenkinek jót tett, hogy a hétköznapokból, az intellektuális munkából kiléphet, mint egy nagy mókuskerékből. A fizikai munka férfiassága mellett felszabadító volt, hogy csak végre kellett hajtani bizonyos utasításokat és, hogy közvetlen tapasztalatunk volt a munkánk eredményéről. Sokan kiemelték, hogy tetszett nekik Csaba, mint férfi és apa alakja, aki gondoskodik a családjáról és emellett mély lelkiséggel is rendelkezik, ami távlatot ad a családnak és életüknek. A férfi nap célja talán pont ez volt, hogy megcsillantson valami olyan mintát számunkra, amivel mint férfiak azonosulni tudunk. Összefoglalva így elég eredményesnek értékelhetjük a férfi napot, ráadásul valami mélyebbet is tanulhattunk a hitről.

Varga János

Megosztom ezt a cikket: