Lorenzo testvér, az első japán jezsuita

Lorenzo 1525-ben, a Hirodo szigeti Siraisiben, egy eldugott öböl partján fekvő kicsiny, talán tíz házból álló halászfaluban született. Születése után hamar kiderült, hogy testileg nagyon gyenge, az egyik szemére teljesen vak, a másik szemével csak csekély mértékben látott.

A vasszigorú fekete pápa – P. Wlodomir Ledóchowski SJ, a Jézus Társaságának 26. általános rendfőnökének élete

Az egyházi és a jezsuita történetírásban meglehetősen szigorúan ítélik meg P. Ledóchowski közel három évtizedig tartó kormányzását. Arról azonban igen sokszor megfeledkeznek, hogy a vasszigorra és a keménykézre az általános történelmi helyzet kényszeríttette a „fekete pápának” is nevezett római jezsuita generálist.

Iñigo de Loyola és az Újkor kezdete

A világ fontos eseményeinek és Loyolai Szent Ignác életének összehasonlító táblázata.

Az első atyák tanácskozásainak dokumentumai

A jezsuita rend első dokumentumai a Boldog Fáber Péter által írt, 1539. év tavaszán, Rómában tartott tanácskozás jegyzőkönyve és az engedelmességi fogadalomra tett határozat megerősítése. Mindkét dokumentum alapvető hatással volt az egész jezsuita rend kialakulására és fejlődésére.